Fejhallgatoszerviz.hu

Focal Spirit bemutató darabunk már pár éve némán pihent a sarokban. Az egyik oldala elnémult és pechünkre nem a cserélhető kábellel volt gond. Gondoltuk új életet lehelünk bele és egy kedves barátunk elvitte a Fejhallgatószervizhez a javításra váró fülest. A vállalkozás a következő gondolatokkal hirdeti magát: Fejhallgató javítás, fülhallgató és headset szerviz valamint más kisebb elektronikai javítások megfizethető áron.

A kapott 5000 forintos irányár és az 1 hét javítási idő kecsegtetőnek tűnt, hiszen új ára anno jó 50000 volt és kár lett volna hagyni egy ilyen értéket a polcon porosodni. A gyártó egyébként nem szórakozott sokat ennek a könnyű fejesnek a tervezésekor. A repülőgépnél ismert speciális alumínium ötvözetet használt, puha bőr párnázással.

A minőségérzet adott ilyen alapanyagok mellett, de nézzük meg mi történt a szervizben a fejhallgatónkkal!  Az ígért egy hétből majdnem három lett és a javításhoz nem rendelkeztek olyan vékony kábellel, amit a pánton keresztül át tudtak volna húzni. Telefonon ezt korrekt módon jelezték barátunk fele, aki engedélyt adott a javítás megkésett folytatásához, hiszen nem ez lett volna az első fejhallgató, aminek a csukló szerkezetén kívül oldották meg a kábelezését.

De a végső eredmény a vártnál egy kicsit cifrább lett, amit hívhatnánk akár matyóhímzésnek is. A kép úgy gondolom önmagáért beszél, mert arra most nem sok szót fecsérelnék, ahogy a hímzés alatt szét lett vágva a plasztik, mert nem tudták a vastag vezetéket elvezetni.. A látvány önmagáért beszél.  Ez után nyilvánvaló, hogy ha valaki megkérdezi, hogy ajánlanám-e a Fejhallgatószerviz szolgáltatását a válaszom egy határozott NEM lenne. Gondolom más sem szeretne egy ilyen elcsúfított fejdísszel flangálni a városban.

A történet kapcsán arra a gondolatra jutottam, hogy pár fül,- fejhallgató szervizest ki fogunk még próbálni, mivel folyamatosan kapunk telefonokat, hogy hova tudnák vinni a hibás fejhallgatókat javításra.. Ha tudtok olyanról akik ilyet vállal és szeretnétek tudni milyen munkát végeznek, küldjétek el az elérhetőségüket a contaxg@msn.com email címre.

Focal Utopia

Focal témában futottam egy kört. Rákérdeztem a hazai képviseletnél, hogy tudnánk egy Focal Utopia fejhallgatót rendelni. “Ezeket a fejhallgatókat abban az esetben lehet forgalmazni, ha az adott viszonteladó Focal Sopra vagy Utopia hangsugárzókat is forgalmaz és tart bemutató termékeket ezekből a típusokból.” – jött a válasz.
No de egy fejhallgató szakkereskedésnek miért kell rendelni hangdobozokat, hogy egy bizonyos fejhallgatót forgalmazhasson? De ez volt a kisebb baj…
A nagyobb baj az volt, hogy a hétvégén fülvégre kaptam ezt a Focal fejest és nem lettem szerelmese. Szerintem még az Audeze LCD 3 szintjét sem érte el a hallott hang, de még az is lehet, hogy az LCD 2 is jobb lehetett nála. Talán nem volt bejáratva? Nem tudom…Valószínű, hogy visszanézek valamikor egy újabb próbára, mert ott valami nem volt rendben.